Hogyan viselkedj szakítás után? Három taktika, hogy feldolgozd a magányt és a veszteséget

A szakítás egyfajta gyászfolyamat, amelynek öt szakasza van: tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás.

Ezeken a fázisokon, igaz érzelmek esetében, úgy is keresztülmegy valaki, ha három hónapos vagy 13 éves volt a kapcsolat. A különbség csak az, mennyi ideig tartanak az egyes fázisok.

Ilyenkor elmegy az ember étvágya vagy éppen ellenkezőleg, elkezd zabálni. Egyesek sorozatokba és filmekbe fojtják az érzelmeiket, mások valamilyen aktivitásba kezdenek figyelemelterelés végett. A tettvágy, a motiváció és a munkakedv is érintett területek, de egy időre akár az immunrendszer és az intelligencia szint is legyengülhet. A stressz más és más fizikai, illetve lelki tüneteket válthat ki belőlünk. Ezt pedig az újrakezdés félelmei és kötelezettségei, az egyszemélyes felelősségvállalás sem könnyíti meg.

Szerencsés esetben beindulnak a túlélési folyamatok. Erre az időszakra itt van három metódus, amely segíthet a veszteség feldolgozásában és az újrakezdésben.

1. Fejet egy időre a homokba és kutyaharapást szőrével

Azok számára lehet ez hasznos, akik nem feltétlen az érzelgős fajták, illetve a régi kapcsolatban a fizikai síkra nem fektettek elég hangsúlyt. Ekkor jól jön az új ismeretségek kötése, olyan közösségek feltérképezése, akikkel több érdeklődési körben is találsz közös pontot. Sportklub látogatás, új hobbi, szabadidős és kulturális élmények, mind olyan elfoglaltságok, amelyekkel kikapcsolódsz a gondjaidból. Jelentkezz fel internetes társkereső oldalra, randizz, de vigyázz a lelkedre és a testedre. Ne ess át a ló másik oldalára, de engedd el magad és élvezd a forgatagot. Persze, az egészséged tartsd szem előtt! Amikor aztán elfáradsz, az újdonság keresése nem jelent többé izgalmat, akkor eljött az időd, felveheted a kesztyűt a saját gondjaiddal, mivel némileg új erőre kaptál. Ehhez bátran kérj szakmai segítséget.

2. Állni a sarat egymagad, engedni a folyamatnak

Amennyiben elég erősnek érzed magad, bele is vághatsz a történtek feldolgozásába. Ezt viszont tudatosan érdemes csak csinálni, nehogy elvessz az érzelmi kavalkádban. Olvass fórumokat, cikkeket, beszámolókat, pszichológiai leírásokat, csinálj akár egy-két tartalék tervet arra az esetre, ha a gyász feldolgozásában valahol elakadnál és kihúznád magad a mocsárból. A saját testi és lelki egészséged tartsd szem előtt minden egyes nap, ne engedj káros dolgokat az életedbe és ne vonj meg semmi jól esőt akkor sem, ha bűntudatod van. A problémáidat beszéld meg másokkal, és ha a családban és a baráti körben nincs erre megfelelő személy, akkor mindenképp fordulj szakemberhez. A hangosan kimondott szó másként hat a lelkedre, mintha elismernél, beismernél és elengednél dolgokat.

3. Állni a sarat szakember segítségével

Talán ez a leggyorsabb és legbiztonságosabb módja az elengedésnek és az újrakezdésnek. Eleinte heti 1, majd kétheti 1 alkalomra számíts, eleinte és így ritkulnak a találkozások. A meetingek száma természetesen függ az eset mélységétől is. Általában nem csak meghallgat a szakember, hanem kérdez, tudatosan irányítja a beszélgetést, hogy feltérképezze, miként állsz lelkileg és mentálisan. Utána feladatokat, házit is adhat, amelyek szintén hozzájárulnak az előrelépéshez. Megjegyzendő, hogy egyrészt visszaigazolást kapsz afelől, nem vagy egyedül a bajban, másrészt mások is jártak már a cipőben és felépültek. Harmadrészt pedig, a szakértő objektíven és sok éves tapasztalattal áll melléd, így valós visszaigazolást kaphatsz az érzelmeid és az okaid létjogosultságát illetően.

Válassz okosan, hogyan vágsz neki a feladatnak, mert nem lesz könnyű, de túl leszel rajta! Hajrá!