Ezért alszanak külön a házastársak Japánban

Attól függetlenül, hogy Japánban általában kisebbek a lakóterek, mint itthon, a házaspárok mégis megoldják a külön alvást, amennyiben arra van szükségük.

Azt hinnénk, a külön alvás negatív hatással van a párkapcsolatokra. A statisztikai eredmények ennek pontosan az ellentétét bizonyítják, ami a japán párokat illeti.

A brightside.me összegyűjtötte azokat az érveket, amelyek a számunkra furcsa és meglehetősen értelmetlennek, illetve ártalmasnak tűnő éjszakai szokás mellett állnak.

Eltérő az alvási ciklus

Akik nem ugyanakkor járnak munkába, azok számára nem könnyű feladat összehangolni a pihenést. Egyszerűbb külön aludni, mint sem éjjel vagy hajnalban felébreszteni a másikat, vagy napközben lábujjhegyen járni.

A babák a mamával alszanak

Ebben nincs sok különbözőség, hiszen Európában a legtöbb friss szülői pár külön alszik azért, mert az apukának másnap munkanapja van.

Japánban a külön alvás jelenti a nyugodt éjszakai pihenést

Amíg nyugatabbra a válást tekintik az egyedül alvás utáni lépésnek, keleten ez teljesen normális, bevett szokás. Ott a zavartalan alvást sok mindennél előbbre tartják, de ez nem megy a kapcsolat rovására, hiszen ehhez szokott hozzá a társadalom apraja és nagyja.

A külön alvásnak történelme van

Az 1940-es évek előtt elterjedt futonágy, amely csupán pár centivel magasabbak a padlónál, rendszerint egyszemélyes, pamut ágyneművel vetett fekhely. Kényelmes, kis helyet foglal, általában harmonikaszerűen összecsukható, így praktikus is. Manapság még mindig népszerű fekvő alkalmatosság az előbbi tulajdonságoknak köszönhetően.