A rafinált emberek elmesélték, hogyan leckéztették meg a kibírhatatlan szomszédjaikat

Néha egyszerűen lehetetlen elviselni a bosszantó szomszédokat. Pláne akkor, ha nem is gondolnak arra, hogy a tetteikkel esetleg zavarhatnak másokat. Néhány embernek azonban van elég ereje és fantáziája ahhoz, hogy a létező legravaszabb bosszútervekkel, azokat zseniálisan végrehajtva leckéztesse meg a zavaró szomszédjait. Lenyűgöztek minket az internetezők vakmerő történetei, akik egy nap megunták az idegesítő szomszédjaik bohóckodásait, és úgy döntöttek, hogy válaszcsapást indítanak ellenük.

***

A szomszédaim folyamatosan veszekedtek, partikat rendeztek és gyakran hajnali 4-ig hangos zenét hallgattak. Egyszer a szomszéd barátnője egy hétre elutazott a városból, és láttuk, hogy egy másik nő érkezett addig a helyére. A következő buli alkalmával először türelmesen megkértük a szomszédokat, hogy kapcsolják ki a zenét. Természetesen a kérésünk süket fülekre talált, így a feleségem megkérdezte: ,,Ó, már megint együtt vagytok? Mi a helyzet azzal az aranyos szőke lánnyal, aki a múlt héten volt nálad?” Ezután hazamentünk, és élvezettel hallgattuk, ahogy a szomszédok kirúgják a vendégeket, majd elkezdik az utolsó veszekedésüket. © Wind_Yer_Neck_In / Reddit

***

Az egyik szomszéd megengedte a kutyáinak, hogy mindig a családi házak előtti fűre szarjanak, de soha nem takarított utánuk. Egészen addig, míg az egyik szomszéd meg nem unta, és össze nem kente szarral a háza homlokzatát. © CrabPplCrabPpl / Reddit

Kutya a füvön

***

A szomszédok egy lámpát telepítettek az udvarukra, de a fénye közvetlenül a barátom ablakára irányult. Miután többször is sikertelenül próbálta megkérni őket, hogy tompítsák a fényét vagy irányítsák másfele, úgy döntött, hogy vesz egy hatalmas tükröt, és visszairányítja a fényt a szomszéd hálószobájába. Amikor a szomszéd panaszkodni kezdett a fény miatt, a barátom türelmesen elmagyarázta nekik, hogy ez az ő lámpájuk, nekik kell lekapcsolni, ha zavarja őket. © hippybiker / Reddit

***

Édesanyám szomszédja panaszt tett a városi hatóságoknál, hogy rákényszerítse anyámat az udvaruk közötti kerítés megjavítására. A kerítés tényleg javításra szorult és anyám már régen megtette volna, ha a szomszéd normálisan beszél vele, de erre nem volt képes az illető. Anyám ezután megkérdezte, hogy kötelezi-e őt a törvény a kerítés megjavítására vagy sem. Kiderült, hogy nem, úgyhogy anyám végül csak a kerítés elbontását fizette ki. Amikor jött a szomszéd, hogy megkérdezze, mikor építetti meg az új kerítést, anyám így válaszolt: “Ha kerítést akarsz, építsd meg magad!” Néhány hét múlva tényleg felépítette. © robothouserock / Reddit

Szomszéd kerítés

***

Az egyik szomszédunk állandóan azt követelte, hogy telepítsük át a szennyvíztartályunkat, mert átlóg az ő területére. Szinte minden nap felhozta. Apám megelégelte, és úgy döntött, hogy elmegy, kideríti, hol húzódik pontosan a telekhatár. Kiderült, hogy a pöcegödör a mi telkünkön található, valamint a szomszéd házának a sarka és a kocsibeállójának egy része is. A következő néhány hónapban apám várta mindig a ház előtt a szomszédot, hogy megkérdezze, mikor tervezi odébb vinni a házát a földünkről. © lovetolearn4ever / Reddit

***

Szándékosan nem vágom le a házam előtti füvet, mert a sok vadvirág vonzza a méheket és a pillangókat. Az egyik szomszéd panaszkodni kezdett, mert szerinte csúnya és elrondítja a környéket. Ahelyett, hogy lenyírtam volna a füvet, levélben fordultam a helyi önkormányzathoz, hogy támogassák a kezdeményezésemet, és hagyják abba a házak előtti területek rendszeres fűnyírását. Ennek eredményeképpen leálltak a fűnyírással, így most az egész utca összeolvadt az én “csúnya” előkertemmel. A szomszédom majdnem idegösszeroppanást kapott. © Stormaen / Reddit

Szomszéd virágok

***

A szomszédunk utált engem és a feleségemet. Állandóan a kocsifelhajtónk elé parkoltak, ágakat dobtak át a telkünkre, és gyakran még a kutyájukat is átengedték, hogy nálunk végezze a dolgát. Akárhányszor megkértem őket, hogy hagyják abba, mindig elküldtek melegebb éghajlatra, ezért az egyik heves esőzés alkalmával húsleveskockákat szórtam szét a gyönyörű hátsókertjükben. A kutyájuk a szag forrását keresve az egész kertjüket felásta, mi pedig a feleségemmel nagyon jól szórakoztunk a látványon. © Caffine *** 9 / Reddit

***

Apám még nagyon régen beszélgetett a szomszédokkal, hogy milyen színű legyen a háza. Az egyik szomszéd azt mondta: ,,Festhetnéd az egészet kékre!” Erre a másik szomszéd nagyon dühös lett és valami ilyesmit mondott: ,,Na még mit nem. Ne is gondolj ilyenre. Nem kell ide ilyen ronda ház.” Így történt meg, hogy egy élénk kék házban nőttem fel. © Stokbakko / Reddit

Idegesítő szomszédok

***

A víz költségét a telek bérleti díja tartalmazza a telken, ahol a párommal közös lakókocsink áll. A szomszédok azonban folyamatosan arról pletykálkodnak, hogy nem fizetünk vízszámlát. Az egyik szomszéd még át is szökött hozzánk, hogy ellopja a slagot, amivel a füvet és a virágokat locsoljuk, mert meg volt győződve róla, hogy tőlük lopjuk a vizet. Vagy három slagunkat lopta el, de a negyediknél már felkészülve vártam, és “véletlenül” éjszakára levettem a vízakna fedelét. Egyik éjjel a hölgy sikítására ébredtünk. Többé nem jött át a kertünkbe. © suburbansociopath / Reddit

***

A szomszéd szennyvíztartálya szivárogni kezdett a nagyapám kertjébe. Udvariasan megkérte a szomszédot, hogy javítsa meg a problémát, de ő mindig csak azt mondta, hogy “majd-majd”. Nagyapám egyszer megunta, és egy PVC cső segítségével visszavezette a pöcevizet a szomszéd házához. Pár napra rá a szomszéd már meg is javította a szennyvíztartályt. © loneddandelion / Reddit

***

A szomszédunk folyamatosan megengedte a barátainak, hogy a többi szomszéd kocsifeljárójánál vagy az előkertjükben parkoljanak, ami az egész utca számára igazi rémálom volt. Valahányszor megláttam egy ilyen autót, azonnal vontatót hívtam és elvitettem a kocsit. Pár hét múlva már senki nem parkolt olyan helyre, ahova nem lett volna szabad. © shaydin / Reddit

Zavaró szomszédok

***

Elhatároztam, hogy bekerítem a hátsó udvaromat, és megkértem a szomszédomat, hogy fizesse ki a közös kerítés számlájának a felét. Nem volt hajlandó, én pedig mindent a saját költségemre csináltattam. Aztán a szomszéd egy dróthálót húzott a kerítésem és a túloldali szomszéd kerítése közé, így gyakorlatilag fillérekért kapott egy teljesen körbekerített telket. Mindegy, legalább jól elvagyunk zárva egymástól, gondoltam, de a kutyája később elkezdte szétbontani az én pénzemen épült kerítést. Követeltem, hogy foltozza be a lyukat vagy térítse meg a kárt, de nem volt hajlandó. Még a helyi hatóságoknál is panaszt tettem, de semmi. Ezt követően úgy döntöttem, hogy jó, befoltozom a lyukat, de a szomszéd felőli oldalra sárga, kék, zöld és fekete színek csúnya egyvelegét használom. A szomszéd persze kiakadt, de hiába reklamált a hatóságoknál, kiderült, hogy nekem jogom van bármilyen színűre festenem a kerítésem. A férfi ezután megpróbálta a másik szomszédját ellenem fordítani, de ehelyett a másik szomszédja is csúnya színűre festette a kerítés fickó felé néző oldalát. Pár hónappal később a férfi elköltözött. © CaptainFlyingSolo / Reddit

***

A környékbeli gyerekek kövekkel dobálták meg a házamat, hangosan sikoltoztak, zaklatták a csirkéimet. Kitettem egy tiltó táblát, de nem törődtek vele. Drótkerítést szereltem fel, de az sem segített. Aztán az egyik oszlopomra felhúztam egy halloweenről megmaradt ijesztő malacfej maszkot. Többé nem láttam a gyerekeket. © d24602 / Reddit

loading...